Sajnos elég megbélyegzett hobbi az informatika (valakinek már foglalkozás - de jó ha mindkettő egyszerre), pedig semmivel sem tölt vele több időt az ember, mint egy író a regényével, vagy egy testépítő a gyúrással - valahogy ezeket mégsem bélyegzi meg a társadalom.

Teljesen természetes, hogy valaki egy általánosan elfogadott szakmát űz - ellenben az informatikusokkal, akik szintén "a világ jobbá tételén fáradoznak", hiszen a számítógép vagy bármely digitális rendszer legyen szó mobilról, mp3 lejátszóról vagy bármiről - az nem működik magától.

Míg a regényírás vagy például a testépítés lényegét, célját mindenki átlátja (vagy legalábbis átérzi, hogy miért is dolgozik az ember saját művén), addig a számítástechnika már alapszinten is értelmezhetetlen a legtöbb ember számára. A hétköznapi ember már azt sem érti meg, hogy minek lehet és érdemes órákig, napokig, hetekig látszólag semmi (számukra fel nem fogható) eredményt sem produkálva ülni a gép előtt, és dolgozni rajta.

Pl.:
-Miért töltesz a világtól elfordulva egy alföldi nyaralóban hónapokat? 
-Hogy megértsem Petőfi líráját és írjak róla egy könyvet.

-Miért vagy órák hosszat a konditeremben?
-Hogy erős legyek.

-Miért görnyedsz hajnalig a gép előtt?
-Egy régi programom futási idejét a felére szorítom.
-Hogy ne használjon ennyi memóriát.
-Hogy keresőbarát legyen a weboldal.
...

Ha valaminek van látható eredménye, akkor azt az emberek könnyebben megértik. Ezért is szívjuk meg mi, informatikusok jobban a dolgot, mint pl. az írók vagy a bodybuilderek. Egy-két hónapon belül kész a könyv, amiben az ember nehezen megszült, bölcs gondolatokat olvashat. Egy-két hónapon belül nagyobb a bicepsz, tényleg megérte csinálni.

Mi a helyzet a "kockákkal"? Az átlag júzer csak "betanulja", hogy mi történik ha megnyom az ember egy gombot: elmenti a szövegszerkesztő a doksit, vagy megnyílik egy csili-vili üzenetküldő kliens, amivel már küldheti is a legújabb képeket a barátoknak. Neki teljesen természetes, hogy azután a gombnyomás után hihetetlenül gyors és nagy mértékű információközlés jön létre, de mi pontosan tudjuk, hogy mennyi munkával jár míg a gombnyomás után megtörténik a kívánt esemény. Ha pedig valami nem stimmel, mondjuk nincs vírusirtó a gépen, vagy olvasás nélkül minden ablakot leOKéz a felhasználó és a gépe menthetetlen állapotba kerül, akkor jön a "még ezt sem tudod megcsinálni?" mondat.

Sokan akik kicsit "felvilágosultabbak", mint társaik és látják, hogy az informatikus sok-sok dolog mozgatórugója, még mindig nem látják ennek súlyát. Részlet a kockablog egyik bejegyzéséből:Egy kis honlap kellene ötletekről. Mi az neked?! Semmi komoly, csak legyen kint pár fotó, meg az email, na jó, max. egy vendégkönyv, de tényleg. Lacika rajzolt egy logót, éédespofaaa, ha megkomolyítod, használnám is. Fel is tudnád tenni valahová? Mert tárhelyet azt nem tudom, hogy kell csinálni, neked meg van, nem? Mindegy, milyen név alatt megy, csak menjen. Mehetne esetleg úgy is, hogy doktorszaki.teneved.hu? Legaláb reklámozlak téged is, na, milyen vagyok? Te, az nehéz, hogy az aktuális cuccokat én tegyem fel? Nem kell nagy valamire gondolni, csak beírnám a legutolsó melónkat, meg tennék be egy fotót róla. Ahhoz van neked az a fotósopp, azt felteszed nekem is? Vagy ha átküldöm mélben, akkor felteszed? Mi az neked, úgyis egész nap a neten lógsz?!

Egy zárszerelő 2 perc alatt megjavítja az elromlott zárat. Mi az neki, már 10 éve űzi a szakmát, profi szivar. 8000 Ft egy kézzel fogható eredményért. Egy üveges fél óra alatt kicseréli a betörött ablakot. Kiszállás költség + anyagköltség + munkadíj = 15'000 Ft. A szomszéd informatikus leírtja a vírusokat, beköti a hálózatot, nyomtató drivert telepít, hülyebiztossá teszi a gépet. Jaj köszike. 0 Ft egy kézzel nem fogható eredményért. Gyors volt. Különben is, mi az neki....  

A kívülállók azt nem látják át, hogy milyen sokrétű és változatos lehet mindez a megbütyköli  - hiszen ők mindössze annyit látnak, hogy nap mint nap a gép előtt görnyedünk és ugyanazt a 101 billentyűt püföljük, meg ugyanazt az egeret rángatjuk.

Az értetlenség félelmet és irigységet kelt az érintettekben - ezért a megbélyegzés. A megértés hiánya azt a téves következtetést vonja mega után, hogy fantáziátlan, sablonos, "kocka" amit csinálsz, aminél tévesebben nem is ítélhetnék meg a munkád és téged, hiszen valójában a világ legkreatívabb dolgainak egyike egy szoftver vagy egy weboldal komplett felépítése, amit azonban az átlagember nem lát át. 

A webfejlesztők itt előnyben vannak, mert az ő kreálmányuknál részben a látvány is fontos. Egy programnál az esetek 95%-ában csak a funkcionalitásra kell ügyelni. Egy weblap a funkciókon kívül még legyen szép, mint egy festmény. Íme itt az eredmény. Egy weblapot bárki használhat, egy spéci videokonvertáló pedig inkább a többi kockának készült.  A programozó egész éjjel kódol, és a 3000 soros kódja két input mezővel többet tud kiértékelni, mint előző este. A webes meg pár óra alatt összedob egy komplett weboldalt. Szakmán belül is óriási különbségek vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr172198207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bigyibogyo 2010.08.05. 07:23:47

A nem megbélyegzett testépítőt jól átgondoltad?:P

Zerlina 2010.08.09. 07:43:57

kikérem magamnak h az átlag júzer nem látja át, hogy mit csinál egy informatikus, és hogy csak szegény kockák vannak megbélyegezve. Tedd a szívedre a kezedet, drága posztíró, és valld be magadnak, hányszor "bölcsészeztél"!

OftF 2010.08.09. 16:26:56

"Egy programnál az esetek 95%-ában csak a funkcionalitásra kell ügyelni."
:D
Akkor maradj csak a webfejlesztésnél, vagy ha nem azt csinálod, hát nyergelj át. Vagy egyszerűen csak felejtsd el ezt az ostobaságot. Dobtam én már el szoftvert, mert bár bivaly erős volt, rossz volt használni, mert csúnya volt és nem intuitív a felhasználói felülete.
Amúgy meg nem értem, mit kell parázni attól, hogy elfogadnak-e vagy sem. Ha megkérdezik, hogy mit csinálsz annyi ideig magadban kizárólag billentyűzetet nyomkodva, hát magyarázd el. Én is el szoktam, és működik. Csak épp nem szaknyelvet kell használni, mert akkor felesleges nekikezdened.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.11. 09:30:42

a nemfizető ismerősöket leépíteni, mert azoknak csak ugyanilyen olcsójános haverjaik vannak, akiknek beajánlanak. helyette a korrekt, fizetős "ügyfeleket" részesíteni előnyben. az árát meg megkérni az idődnek.

a posztodban elég sok az általánosítás és csúsztatás, de szerintem némi tudásanyag és tapasztalat felvételével már nem fogsz ilyeneket kinyilatkoztatni. :)

borsi_szomszedinfos · http://www.facebook.com/szomszedinfos 2010.08.11. 21:11:44

van egy ismerősöm, aki szerint az informatikus szakma egyenlőt jelent a 'skarlát betűvel' - pedig ő is informatikus és persze nem is hibáztatom érte, hiszen hatalmas trauma lehetett, amikor egy buliban a pultnál a csaj ment oda hozzá és hívta meg egy italra, miközben megkérdezte, hogy 'és amúgy Te minek tanulsz?',erre pedig ő azt válaszolta, hogy 'mérnök informatikusnak', majd a sör után nyúlt és mire visszanézett, a csaj már nem volt sehol... (de szép hosszú mondat lett ez) :)

persze ennek nem kéne így lennie, de hát magyarországon nem nagyon van geek/nerd-kultúra. nincs geek squad, ahol geek ügynökök járják a geek mobile-jukon az országot, hogy különleges ügynökökként elhárítsanak a mindennemű informatikai katasztrófát - még.

ám néhány barátommal úgy gondoltuk, hogy ezen változtatunk, így:
- építünk geek kultúrát
- megköveteljük és meg is adjuk a jól megérdemelt pénzt a szomszédban lakó informatikusnak, aki Te vagy (meg én ;) )

mindezt elosztottan, okosul, jófejül és veletek együtt. ha érdekel, miben ügyködünk, nézz át hozzánk is, itt építünk közösséget, >> www.facebook.com/szomszedinfos <<

és céget. :) (ja, ez ilyen toborzás is volt ám)

süti beállítások módosítása