2010.10.01.
Digitális enyészet, avagy az idő vasfoga
Amikor kutakodtam régi CD-im között, rátaláltam egy néhány éve kiírt korongra, amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy "Első CD lemezem". Igen, emlékszem, 2003-ban került a gépembe egy olyan szerkezet, ami nem csak olvasni, hanem írni is tudta ezeket a polikarbonát frizbiket. Nosza nézzük meg mik azok a "fontos dolgok" amiket 12 éves fejjel nagy izgalmak közepette, a cdíró cirregését hallgatva feltétlenül ki kellett írnom. Tálca nyit, csuk. Ding! "Cyclic Redundancy Check Error". 7 év alatt az idő vasfoga szép lassan lezabálta a biteket a lemezről...
Az ipar az 90-es években azt bizonygatta, hogy a CD akár az örökkévalóságig, de néhány évtizedig biztosan megőrzi a rajta lévő információkat, ha megfelelő körülmények között tárolják. Nos, bebizonyosodott, hogy ez legfeljebb szép ígéret. Mégis mit kell/kellett volna tenni az adatok megőrzése érdekében? A lemez egyébként műanyag tokban, napfénytől védett száraz helyen leledzett a szekrényem mélyén...
Az adatok olvasása a lemezekről úgy történik, hogy egy lézerfény több rétegen áthatolva egy tükröződés után eljut az adathordozó rétegig, amin áthaladva a réteg milyenségétől függően különböző polaritású fényt kapunk vissza. Az olvasás sikeressége függ az adathordozó réteg épségétől (milyen karcos a CD) és a gyártás minőségétől. Amennyiben a lenti ábrán látható rétegek nem fedik egymást tökéletesen akkor levegő képes eljutni a fényvisszaverő alumíniumréteghez és oxidálja azt. Ez nem pusztítja el a tárolt adatokat, de az olvasáskor nem lesz tökéletes a fényvisszaverődés és fals adatokat kapunk.
A digitális tárolás kockázatosabb lenne, mint az analóg? Lépten-nyomon a digitális adatok múlandóságával találkozunk: A CD és DVD lemezek tönkremennek, a HDD lemezeink elektronikája felmondja a szolgálatot, a floppy elavul és így tovább... A legnagyobb gondban talán a közszolgálati médiumok vannak: rádiós és televíziós csatornák a töménytelen mennyiségű adatot, a műsorokat hogyan, milyen formátumban raktározzák el a jövő nemzedékének? A hivatalos kormányszervek miként mentsék el a sok kényes dokumentumot? Gondoljunk csak az 2010 februárjában történt III/III-as mágnesszalagok lementésének történetére. Bármilyen hardverre is mentünk, a legújabb formátumban, idővel mindig lesz egy újabb technológia, amivel jobb minőséget, kisebb fájlméretet vagy épp nagyobb biztonságot érhettünk volna el.
Egy amerikai kutatásból kiderül, hogy a digitálisan rögzített anyagok hamarabb tűnnek el, mint analóg társaik. A kutatás példaként említi a 2008-as amerikai elnökválasztásokat: Obama elnök kampányáról készült videofelvételek például már sehol nem lelhetőek fel. Persze, most bárki percek alatt szervál egy YouTube-os videót, amin ott virít a fehér ház előtt a fekete államfő, de ez is hónapokon belül eltűnik. Törli a videót feltöltő felhasználó, megszűnik a YouTube vagy ilyesmi... A web nem egy állandó dolog: folyton változik és mindig a legfrissebb dolgok találhatóak meg rajta. Az egyetlen dolog ami álladó, az a változás maga. A jövőben, amikor a felhő-alapú tárolási technológiák egyre nagyobb teret nyernek, el kell gondolkoznunk azon, mi történik, ha beüt a krach?
Ez nem egy analóg-párti kampány, hiszen mindannyian tudjuk, látjuk, hogy a papírképek idővel megsárgulnak, összegyűrődnek, elvesznek - a magnószalag begyűrődik, nedvesedik, romlik a minősége. Ugyanez figyelhető meg a másik oldalon is: a digitális képek a konvertálás/szerkesztgetés közben veszítenek minőségükből, egy vírus percek alatt letörli őket vagy épp összetömörítjük őket és elfelejtjük az archiváláskor megadott jelszót. A háború még nem dőlt el.
A legnagyobb probléma az, hogy a digitális megőrzésre szánt anyagokat nem lehet csupán a polcokon tárolni több száz-ezer évig, mint analóg társaikat hiszen az adathordozókról a technika fejlődésével összhangban időről-időre másolatokat kell készíteni. Évente jön ki újabb és újabb technológia, biztonságosabb adattárolási lehetőség és a folyamatos mintavételezés-kódolás-kvantálás hármas amik a digitalizálás alaplépései egyre leamortizálják az anyagot. Míg a papirusz ezer éve is és most is papirusz volt, van, lesz addig egy digitális családi fotó először volt .bmp utána .jpg utána .webP és így tovább. Éveken belül csak egy csomó értelmezhetetlen pixelhalmaz lesz az egész.
Én nem tudom ki, hogy van vele, de egy papírképet az ember valahogy gyakrabban nézeget, mint egy digitális képet. Valahogy emberibb az, hogy amikor megyünk a rokonokhoz (szülőkhöz, nagyszülőhöz stb) akkor egy papírképeken járnak körbe a nyaralások fotói, papírképeket nézegetve nosztalgiázunk és beszélünk a múltbéli eseményekről. Mi az analóg-digitális korszak átmenetén születtünk. Szüleink még azt se tudják mi az a számítógép, a gyerekeink már szinte a billentyűzetre születnek. Nekünk kell megteremteni a kapcsolatot a két csoport között, és épp ezért vagyunk nehéz helyzetben. Archiválnunk, archiválunk és evvel telik el minden. Én nem emlékszem, hogy valaha is leült volna a család a számítógép elő, hogy "na most régi fotókat nézegetünk" - viszont azt tisztán rémlik, hogy órákon keresztül scanneltem, másolgattam, retusáltam, rendezgettem a képhalmazt. Így, hogy lett belőle X gigabyte adat már nem olyan "népszerű", mint valódi társai.
Mindenki tonnaszámra készíti a nyaralás közben a fotókat, szinte nem is figyelnek a részletekre, csak az "állj oda, nem jó, feljebb a fejet, bemozdult, rosszak a fényviszonyok" mondatok mennek. Minden szir-szart meg kell örökíteni, az épp arra járó macskát, az összes szobrot, az éttermi kaját makró-üzemmódban... Minek?, ha csak évekig egy fiókba rakva porosodik egy cd-n és utána megy a kukába, mert elavult, olvashatatlan, hibás? Hát nem jobb az analóg technika?
"Esse oportet ut vivas, non vivere ut edas."
· 1 trackback 5 komment
Címkék: fotó jövő élet cd dvd bluray analóg digitális idő múlt numlock fényképező holmes adatmentés archiválás enyészet élettartam utókor webp
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Digitális enyészet avagy az idő vasfoga - Numlock Holmes 2010.10.02. 13:49:44
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.10.03. 13:30:06
Nagyon tetszik, amit írsz, de azért fölvetek egy újabb kérdést: Mi értelme van bármilyen tény, esemény archiválásénak, ha az nem kereshető vissza, mert nincs feldolgozva? Ezen azt értem, hogy nincs olyan mennyiségű metaadattal ellátva, ami alapján bármire is használható lenne? Tehát az alapadatokon kívül tárgyszavazva, stb.
Hozzáteszem ugyanakkor, hogy a hozzáférés szempontjából igenis fontosak a digitális archívumok, és főként azok összekapcsolása, nyilvánossá tétele. De csakis úgy, hogy ne kelljen évtizedekig keresgélni bennük, hátha találunk valamit. Az archívumból KÖZGYŰJTEMÉNY - ez az igazi feladat.
Egyébként a BASF által gyártott első magnószalagok még most is lejátszhatók, a veszreséges tömörítés pedig nem istencsapás, az adattárolás fejlődésével remélhetőleg elfelejthető lesz.
numlockholmes 2010.10.03. 14:24:13
A közgyűjtemény kialakításához és a kereshetőség megkönnyítéséhez nagy segítséget nyújthatnak az olyan új fejlesztések, mint például a Mindroom ( mindroom.hu/ ) nevezetű magyar szoftver: Beszédfelismerő rendszer segítségével alakítják szöveggé a híradókban elhangzott mondatokat. Ez nem csak egy nagy kereshető adatbázis kialakításának kedvez, hanem a hallássérülteknek is egy kisegítő lehetőség.
