Végre teljesen eltitkolhatjuk az internetes kereséseink tartalmát, (vagy nem - lásd lentebb) így aztán a túl kíváncsi társaink maximum annyit hallgathatnak le, hogy a Google keresőjénél jártunk.

Az újítás engedélyezi az SSL-t a Google keresőjén, amelyet - ha biztonságosan akarunk netezni – a https://www.google.com címen érhetjük el. (http helyett https!). A "magyar gugli" – azaz a .hu-ra végződő domain - még nem rendelkezik ezzel az extra szolgáltatással, de bátran állíthatjuk, hogy angolul nem tudó egyének is kiigazodnak a Google angol felületén. Az újítás főleg vezeték nélküli hálózatot használó egyéneknek kedvez, gondolok itt a köztereken, egyetemeken vagy esetleg a Mekiben elérhető ingyen Wifi kapcsolatra, amibe a szolgáltatást nyújtó fél belehallgathat.
 

Ha ezt az új logót látjuk, jó helyen járunk!


  A szolgáltatás jelenleg béta állapotban van, ami többek között azt jelenti, hogy nem teljes sebességgel érkezik hozzánk az oldal, és a Google képkereső funkciójába ez még nincs beépítve. Szerencsére a többi szolgáltatás, úgymint a Gmail, a Google Docs és Calendars már régóta biztonságos, titkosított SSL kapcsoalton keresztül volt elérhető.

  Így már azt hinnénk, hogy teljesen nyomtalanul kereshetünk... Tévedünk! Ha be vagyunk jelentkezve a Google fiókunkba, (mondjuk a háttérben a böngésző egyik fülén egy Gmail meg van nyitva) akkor a Google naplózza a kereséseinket. Naplózza milyen kulcsszavakkal kerestünk, milyen képeket néztünk meg, milyen hírekre kattintottunk rá, milyen térképeket nyitottunk meg a Google Maps felületén... Mindent. Ez (nekem például) az újdonság erejével hatott, hiszen ha SSL kapcsolaton keresztül keresek, törlöm a böngésző előzményeit (sőt, "privát böngészés" módban indítom azt) garantáltan nem maradhat nyoma az internetes szörfözésemnek. DE!

Visszaemlékszem még amikor 2005-ben nyitottam egy Google fiókot (akkoriban még csak a Gmail volt) egy nagyon egyszerű regisztrációs felület fogadott, ahol csak az alap adatokat kérték be, mint például usernév, jelszó stb... Ha elolvastuk volna a 600 oldalas licencszerződést, akkor tudtunk volna arról, hogy a Google mindent naplóz. Mindez a www.google.com/history címen érhető el. Mire jó ez? Az összes cumó, amire ezidáig kerestem részletesen, percre pontosan logolva van.  A bal oldali menüből választhatjuk ki mely téma alapján akarunk szűrni. SŐT még statisztikákat is kapunk az internetes tevékenységünkről. Szerintem ez kicsit sok.

A keresési előzmények tartalmazhatnak privát/kínos elemeket, amit feleslegesen logol a Google. A keresések alapján valakik felállíthatnak a felhasználókról egy olyan adatbázist, ami tartalmazta az egyén politikai beállítottságát, világnézetét és akár a "veszélyességi fokát" is. Például, ha valaki Csőbomba How-to-kat keresgél, vagy "Home-made atomic bomb"-ra keres rá, akár gyanús is lehet... Persze itt Európában ez szinte elképzelhetetlen, de mi a helyzet Kínával, ahol a rendszer és a felsővezetők nyomására az internetet nagymértékben cenzúrázzák? Itt nagy valószínűséggel felhasználják ezeket az adatoktat. A leghíresebb példa erre  a "tiananmen square massacre" kifejezés, amire a kínai Google csak egy hibaoldalt dob.

A keresési előzményeknek semmi gyakorlati haszna nincs, maximum csak az, hogy valamely titkosszolgálati szerv felhasználja őket... Sajnos mi felhasználók csak a kliens oldali előzmények sorsát és a kommunikációs csatorna "fajtáját" befolyásolhatjuk. Szerver oldali tevékenységekbe nem látunk bele.

Szerencsére a Google szolgáltatások beállítási paneljén, ahol az összes szolgáltatásról az összes információt megkapjuk könnyedén törölhetjük ezt is. Töröljük!

ui.: Szerintem ez csak egészséges paranoia!

A bejegyzés trackback címe:

https://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr712025300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolij 2010.05.24. 09:08:43

elég vicces, hogy Kínával példálózol az utóbbi idők eseményeinek fényében (Google kivonulása Kínából).
Amúgy meg a google pont azért jó kereső, mert a felhasználói keresések statisztikájával még pontosabb találatokat ad (na persze felhasználja a célzott hirdetésekhez is).
Továbbá honnan tudod, hogy ha rákattintasz a törlésre, akkor tényleg törlik és nem csak azt mondják?

KG2000 2010.05.24. 09:12:35

Jó a poszt, de sokkal jobb lett volna, ha a jóval egyszerűbb módszert is leírta volna: nem kell bejelentkezni a google-ba, ha keresni akarunk. A cookie-ket pedig egyébként is érdemes mindig körölni, mint pl. a CCLEANER-rel

Peppone Botazzi 2010.05.24. 09:20:30

Én megpróbáltam bejelentkezni de az előzmények között semmi nem jelent meg. Ezt elképzelhetetlennek tartom. Mit csináltam rosszul?

Naki vagyok kerdojel 2010.05.24. 09:25:07

"Ez (nekem például) az újdonság erejével hatott, hiszen ha ssl kapcsolaton keresztül keresek, törlöm a böngésző előzményeit (sőt, "privát böngészés" módban indítom azt) garantáltan nem maradhat nyoma az internetes szörfözésemnek. DE!"

Hát öreg, valamivel keverted az SSL-t. Az igaz, hogy az SSL forgalmat menet közben lehallgatni eléggé nehéz, na de a cészerver, amivel kommunikálsz, TERMÉSZETESEN vissza tudja fejteni, hiszen pont ez a lényege, hogy csak a két kommunikáló fél értse meg a forgalmat. A célszerver tehát azt logol, amit akar.

Wrex 2010.05.24. 09:27:14

"Szerencsére a Google szolgáltatások beállítási paneljén, ahol az összes szolgáltatásról az összes információt megkapjuk könnyedén törölhetjük ezt is. Töröljük!"

Már nem azért, de ha úgy gondolod hogy valaki(k) az így begyűjtött adatot fel akarják használni, szerinted nem az a logikus hogy a "Törlés" gombra klikkelve csak betesz az adatbázisodba egy pipát a "hulye_user_azt_hiszi_hogy_torolte_mostantol_nem_mutatjuk_neki_de_persze_nem_toroljuk" mezőbe? Ha már paranoiás az ember, csinálja jól :D

b0c1k4 2010.05.24. 09:35:04

@KG2000: Jo poszt? OMG. Ossze vissza makog mindenrol. SSL egy titkositott kapcsolat 2 gep kozott. Az egyik gep a sajatod a masik a GOOGLE (meg az hogy neked uj dolog... hat babam olvasgassal kicsit ajanlom:

index.hu/tech/2009/11/06/keresett_mar_szexet_a_neten/

Cikket).

Amugymeg akkor mi van ha loggol a google. Loggoljon.
Mit fog vele csinalni? Biztos egy nyomorult kis magyar hulyegyerek fogja erdekelni a googlet. Egy statisztika resze vagy ennyi...

usb2.0 (törölt) (törölt) (törölt) (törölt) (törölt 2010.05.24. 09:36:40

"...a Google mindent naplóz. Mindez a www.google.com/history címen érhető el. Mire jó ez? Az összes cumó, amire ezidáig kerestem részletesen, percre pontosan logolva van."
Ez jó például arra, hogy ha nem jut eszedbe az a nagyon érdekes valami. Amit a múlt héten nézegettél, csak most épp nem jut eszedbe melyik oldalon. Akkor meg tudod nézni. Egyébként ez a szolgáltatás kikapcsolható a beállításokban. (internetes előzmények szüneteltetése)

Vmn 2010.05.24. 09:37:05

Web historyt alapbol ki is lehet kapcsolni, es akkor nem jegyez meg semmit. (Vagy csak beteszi a Wrex altal emlitett pipát.) :)

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.05.24. 09:44:17

Furcsa, hogy felnőtt emberek abban a hitben vannak, hogy létezik olyan, hogy ingyenes szolgáltatás akkor, amikor a villany is pénz, a szerverek sincsenek ingyen, sőt a munkaerőt is fizetik. Noha látszólag ingyen van a szolgáltatás, mi mégis az adatainkkal fizetünk érte. Ha nem tetszik, akkor ne használjad, ennyire egyszerű..
(Az ssl pedig a harmadik fél adatszerzése ellen véd.)

kombany12 2010.05.24. 10:02:43

nagy valószinüség az hogy ha azt választod hogy ne tároljon cuccokat akkor csak neked nem fogja mutatni.. sőt maradjunk annyiban hogy ez inkább biztos. a gugli meg ezeket az adatokat rólad eladja harmadik félnek marketinges adatbázisnak és persze ő is használja... a problem lényege pont az hogy ezt nem te döntöd el hogy a google rögzitsen rólad bármit is... ha nem használsz google termékeket akkor majd olyan oldalakon rögzit rólad infokat ahol a háttérben fut egy google analytics szolgáltatás vagy google hirdetés jelenik meg az oldalon.. az ip cim váltogatása és cookiek törlése ellenére egészen könnyen azonosíthat a google megfizetik a legjobb programozókat hogy viszonylag magas %-ú algoritmust irjanak.. termékei révén pedig mindenütt ott van a google a neten szal ha valaki azt akarja hogy róla ne naplózzon semmit a google vagy zavarja össze vagy ne használjon netet:))

2010.05.24. 10:06:01

A témához annyit, hogy privát böngészés alkalmával tuti nem logol semmit, mert akkor a cookie-kat sem bocsájtja rendelkezésre a böngésző, anélkül meg még a google sem tudja, hogy te vagy az aki...

yarisugi 2010.05.24. 10:06:10

Ja meg a posztiró elfelejtette megemliteni azt az aproságot hogy a Google előzmények a Google Toolbaron alapulnak és azon belül is az engedélyezett PageRank funkción.

Aki olyan hülye hogy felrakja a ma már teljesen felesleges Google Toolbart és még ráadásul a PageRanket is engedélyezi az ne csodálkozzon ha azt is nyilván tartják hogy hány centis a fasza.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.05.24. 10:14:09

"Az újítás főleg vezeték nélküli hálózatot használó egyéneknek kedvez, gondolok itt a köztereken, egyetemeken, vagy esetleg a Mekiben elérhető ingyen wifi kapcsolatra, amibe a szolgáltatást nyújtó fél belehallgathat."

Ne haragudj, de az idézett szöveg mérhetetlen dilettantizmusról árulkodik. SSL nélkül bármely szolgáltató "belehallgathat" a forgalomba, az ingyenes, titkosítatlan wifi forgalomba meg bárki, nem csak a szolgáltatást nyújtó.

Abrash1965 2010.05.24. 10:14:55

felőlem lehet nyugodtam logolni a csőbombásokat és gyerekpornósokat
vagy akár amit én keresgélek - semmi nem derülne ki belőle, amitől rosszul kéne aludnom.
ha majd az internet a felnőttkorba lép, akkor ne lehessen értelmiségi nyafogásra hivatkozva kibújni olyan dolgok alól, ami alól irl sem lehetett volna

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.05.24. 10:16:17

@Abrash1965: hm... ilyen alapon akár a neved, lakcímed is odateheted a nicked adatlapjára. Mégsem teszed.

Straight 2010.05.24. 10:18:35

A google delete kifejezését máshogy kell fordítani. "Törölni a felhasználó jogát az adott adatok megtekintésére." Amugy meg ha normálisan kezelik és tényleg csak max a rendszergazda meg adott esetben mondjuk az FBI látja azokat teljes mértékben leszarom hogy mit naplóz a google és mit nem.

kombany12 2010.05.24. 10:20:58

@hungeri:

te vagy az az ember akiről mindent rögzit:))

Banonym 2010.05.24. 10:31:59

@bauxit:

Részben igaz az állításod az előzményekkel.
Google eszköztár kell hozzá, és lehet engedélyezni/letiltani. Hosszú ideje alapállapotban tiltva vana fiókoknál, illetve az eszköztár sem alap minden öböngészőben/oprendszeren.

kpityu2 2010.05.24. 10:42:16

Aki a Google eszköztárat engedi feltelepülni a gépére, az ne osztogassa az észt.

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 10:49:36

Ennyi paranoiás ember :) Sokkal gázabb, mikor közösségi oldalon valaki a mzetelen hátsóját teszi ki, - és csodálkozik, ha nem kap állást, mert mondjuk hr "csekkolja".

A keresési előzmények nálam ki vannak kapcsolva, de ha mégis figyelné valaki, mi van akkor. Mit lehet vele kezdeni? Szerintem semmit.
A google leveleket sem ember, hanem automatikusan pásztázzák a személyre szaboott hirdetéssel. Sokan ágálnak ez elen is, de ha valaki épp nyelvizsgázási sikertelenségét tárgyalja egy ismerősével, annak még jól si jöhet, ha oldalt a sávban megjelenik pár nyelviskola ajánlata.

Közösségi oldalról töröltem magam, de ott sem azért, mert féltettem volna az adataim, hanem azon ismerősök végett, akik állandóan hülyeségeket küldözgettek, -küld tovább, különben...stb., normális kommunikáció meg már alig folyt. Akikkel tartom a kapcsolatot, azok úgy is elérnek másképp.
Amíg fent voltam, addig nekem fent volt a lakcímem is-igaz nem emelet ajtó számmal, ellenben semmi olyan fénykép, szöveg nem volt fenn, ami miatt, ha azt egy állásinterjún lobogtatták volna előttem, bármit szégyelnem kellett volna rajta.
Sőt, a lakcímet a telefonkönyből, tudakozóból is simán ki lehet keresni (hacsak nincs az is titkosítva), így engem abszolut nem zavar, ha valaki megtudja, hogy hányadik kerület, melyik utcában lakom. Mi van akkor? Viszont kompromittáló képek, iq minusz részeg bejegyzések nem voltak soha adatlapjaimon.

Bűnöző hajlamain sincsenek, felőlem nézze az FBI, vagy akármely szerv a mail leveleim, engem nem izgat. Teljesen átlagos, normális hétköznapi életet élve, nem hinném, hogy bárkit is érdekelne az adatom. (Bocs, hogy egyéb közösségi oldalt összemostam levelezéssel, csak valahogy manapság divat együtt szidni őket).

Nem a szolgáltatásokkal van baj, hanem meg kell tanulni őket használni.
Avagy,mégis mit vár az ember, egy ingyenes szolgáltatástól? Valamiből fent kell tartaniuk, meg kell élniük, akár reklámbevételekből...stb.

Akinek nem tetszik, hogy "adatokat gyűjtenek róla", az keressen fizetős szolgáltatót, avagy kreáltasson saját domaint is. (A saját szolgáltatójaán keresztül, akkor is mindenképpen átmennek a levelek, ráadásul amúgy is ha jól tudom kb. 5 évig megőrzik kié az Ip, így évek múlva is visszakereshető az emailek útja, pl. ha feljelentés, akármi végett szükség van rá, a szolgáltatónak ki kell adnia a hatóságoknak).

Andreas2 2010.05.24. 10:53:19

Hozzátenném hogy ha nem vagyunk belépve a Google fiókba és a lekért weboldalon sem fut Google Analytics, akkor is ott vannak még az adathalász szűrők:

Amikor beírsz egy címet a címsorba, a böngészők alapbeállításban elküldik az URL-t ellenőrzésre, hogy megbízható-e a weboldal.

A Firefox-ban "Bejelentett támadó webhelyek blokkolása" pipa rejti a szolgáltatást és erre a címre küldi az adatokat:
safebrowsing.clients.google.com

Az IE8-ban SmartScreen szűrőnek nevezik és a Microsoft Bing keresőjének küldi a címeket.

Az Opera-ban "Adathalász védelem engedélyezése" néven fut, bár itt nem tudom hogy hova küldi az adatokat, csak annyit találtam hogy a következő három cég szolgáltatja a listát:

"Opera sends the domain name of the requested page to the server, which checks it against phishing blacklists compiled by Netcraft and PhishTank, and malware blacklists compiled by TRUSTe."

ebedli 2010.05.24. 11:01:45

Én arra vagyok leginkább kíváncsi, hogy mi lett kitakarva a Legjobb kifejezések és a Legjobb webhelyek közül?

És miért? :D

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 11:04:24

Látom, Te is elgondolkodtál, hogy miért és hova kerülnek az összegyűjtött adataink:

gepembernaploja.blog.hu/2010/05/17/bocsanatot_kert_a_google

2010.05.24. 11:05:10

Érdekes, hogy mindig csak a Google van baszogatva, a többi kereső nincs. Pedig minden kereső naplóz. Sőt, a közösségi oldalak is naplóznak. Sőt, a legtöbb weboldal naplóz, hiszen a webszerverek naplóznak, pl. statisztikákhoz.

Az ÁVH internet nélkül is egész pontos infókat szerzett az akkori rendszer ellenségeiről. Kínában sem az internet miatt aggódnak legjobban az emberek.

Nem muszáj internetet használni. Be lehet iratkozni könyvtárba. Természetesen álnéven és báli maszkban.

Ha van félnivalód, akkor valamit baromira elcsesztél.

kombany12 2010.05.24. 11:05:51

@borzaskata:

mit szólnál hozzá ha egy ember követne téged bárhova is mész.. gondolom kellemetlen lenne... és nem mondhatnád hogy ne kövessen... alapvető jog hogy legyen az embernek privát szférája.. vagy az se zavar ha bemikrofonozzák a lakásodat.. meg mondjuk lehalgatják minden telefonos beszélgetésedet... mert kb erről van szó a szabad választás lehetőségéről.. ha valaki közzöségi portálra ki akarja rakni magát tegye az az ő döntése.. a google viszont nem hagyja meg neked ezt a döntést.. ez a különbség..

pakesz (törölt) 2010.05.24. 11:12:15

van egy weboldal ami megallapitja hogy mennyire egyedi a kliens gepe, azaz ha nem vagy bejelentkezve illetve semmi cookie nincsen akkor is nagy valoszinuseggel meg lhet allapitani

ez egyedul arra jo hogy a goggler masnak ezeket az infomaciokat ne engedje at :)

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 11:31:42

A Google-tól teljesen függetlenül:

"Az EFF szerint a legszélesebb körben használt böngészők, mint például az Internet Explorer vagy a Firefox az esetek 94 százalékában képes szolgáltatni olyan információkat, amelyek révén egy-egy rendszer viszonylag pontosan beazonosíthatóvá válik."

computerworld.hu/digitalis-ujjlenyomatokat-hagynak-a-bongeszok.html

www.sg.hu/cikkek/74508/tizbol_nyolc_bongeszonek_van_ujjlenyomata

gergel 2010.05.24. 11:31:48

@Severus Tobias Snape:
köszönöm!
ez volt a legegyszerűbb leírás.
a keresési előzményeimet én is inkább a fejemben tárolom, amit elfelejtek arra valószínűleg nincs szükségem.

algi 2010.05.24. 11:33:59

A Google egy magánvállalat. Miért adná ki bármely államnak az adatokat?

algi 2010.05.24. 11:37:32

Mellesleg az előzmények megtekintéséhez telepítened kellett egy alkalmazást. Ez kicsit sem zavar biztonságtechnikailag?

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 11:41:06

@algi:

Az a Google, akinek 500 millió dollárból saját műholdja van (GeoEye-1), s annyira jóban van a NASA-val, hogy az alapítók magánrepülői a NASA repterén "parkolnak" - cserébe az éves bérleti díjon kívül alkalmanként a NASA a légkör kutatását szolgáló tudományos eszközöket helyezhet el a repülőgépeiken?

Arra gondolsz?

:)

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 11:46:49

@kombany12:

mint mondtam, nálam ki van kapcsolva a keresési előzmények, megnéztem, nekem semmiféle előzmény nincs bejegyezve. Amúgy meg sokszor úgy használok keresőt, hogy nem vagyok belépve levelezőbe, így ha be is lenne kapcsolva, se tudnák pont a keresést a mail címmel összekötni. Ez sem paranoia miatt alakult így, hanem benézek a fiókomba, elintézem amit akarok, aztán megszokásból kilépek, és az esetek zömében nem mailbe lépve használok keresőket.

Az meg egy nagy tévedés, hogy anonim lehet küldözgetni bármit is. Be lehet regelni anonim címeket, de a legtöbb levelezőben könnyen megtalálod minden levélt mely IP-ről küldték. Pl csak a példa kedvéért, ha fenyegetne valaki, hatósághoz fordulnék, az emailem mutatva nekik, az meg a szolgáltatóhoz és úgyis kikéri, meg kell adni a levél útját, honnan jött, kié az IP, és majd rendőrség intézkedik.
Ha gmail címről írok, akkor amúgy sem csak a gmailen fut át, hanem a saját szolgáltatóm szerverén is (kinek mi, chello, t-online...stb., aki dinamikus IP esetén is dokumentálja 5 évig kié mi volt-igaz, csak hatóságnak adhatja ki.)Az csak mese, hogy teljes anonimitás lenne... Akkor elszabadulna a pokol.

Ylim is jól írja, minden kereső naplóz, a weboldalak statsiztikát készítenek, - úgy tudom kötelező is. Amit ide firkantok, itt is az üzemeltető látja IP címet, max. webalapok nem őrzik meg sokáig adott bejegyzés milyen IP-ről. De mail esete más).

A gggole-nél van választásod kettő is. Egyrészt kikapcsolod a keresési előzmény funkciót. Ha sok egyéb dolog sem tetszene, akkor meg nem kötelező használnod.

Csak el kéne gondolkodni, hogy az emberek fejében képzavar van, ingyen várnak minél szélesebb körű szolgáltatást, mert az nekik jár. Reklámokra meg, Yahoo is odanyom rengeteg reklámot, ráadásul azok zöme még nem is érdekel.
Reklámokból tartják fent magukat, persze, hogy odateszik elém.

A google szolgáltatást nem lehet összemosni lehallgatják a telefonbeszélgetésemmel, mert a google-nél a személyre szabott hirdetéseket meg robot dobja oda.

De bármely szolgáltatónál is használsz levelzőt, ha terrorcselekményre készülsz, automatikusan rád szállnak, ugyanúgy, mint telefonnál is, ha bomba készítés dolgait ecseteled, automatikusan ugranak bizonyos szavakra, elindul a gépezet, tutti elindul a lehallgatás.

Hasraütésszerűen tegyük fel használ 40 millió ember egy akármilyen mail szolgáltatást. Mi az esélye, hogy személy szerint olvasgatják átlag, normál használat mellett a leveleket és ezen szórakoznak, hogy Gipsz Jakab miket írogat a Marcsinak. Szerintem nonszensz.

Ha valakinek oka van félni, az más. De az illetőt, valószínűleg okkal fogja valamely hatóság figyelni.

boldii10 2010.05.24. 11:49:48

Pár napja tartott előadást Claude Castelluccia, a google web history lenyúlt cookie alapú pásztázásáról,

www.hit.bme.hu/~buttyan/atnc/

planete.inrialpes.fr/projects/private-information-disclosure-from-web-searches/

Mégsem volt sok érdeklődő...

Peppone Botazzi 2010.05.24. 12:22:03

Na mostmár üldözési mániám lett :D
Amúgy régóta gondolkodom hogy a gmail-es címemről ki mit tudhat. Mennyien nézhetik és szedhetnek ki belőle infókat.
De most hozzáértőket kérdezem. Van biztonságos e-mail cím? Mert ennyi erővel akármelyik szolgáltató nézheti, akárkitől megszerezhetik. Érdemes ilyeneken agyalni?

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.24. 12:29:02

A titkosított kommunikációs csatornának mi köze ahhoz, hogy a szerverek mit naplóznak és mit nem?

konyvelomo 2010.05.24. 12:29:20

Nem lehetne normálisan beállítani a háttér/betűszínt h olvasható legyen a szöveg?

no mail, no problem 2010.05.24. 12:37:47

@bauxit: a cikkhez. a google history-t be kellett kapcsolnod, nem megy magától. vagy feltettél valami alkalmazást amelyik bekapcsolta, nem tudom, van-e ilyen. ha firefox-ot használsz, akkor tedd fel a customizegoogle bővítményt, és állítsd be igény szerint. így legalább minden session-re új google cookie-t kaphatsz, amit vagy össze tud kapcsolni a google a korábbi kereséseiddel, vagy nem. és paranoiában szerintem az is alap, hogy a google-ba akkor jelentkezek be, ha dolgom van vele, egyébként meg nem. de hát a google kényelmes, meg jó szervízeket ad, értem, hogy mindenki önként, és dalolva rúgatja magát tökön. aztán sí, hogy fáj. én a te hozzáállásodat látom nagyon önveszélyesnek: fogalom nélkül teszel valamit ("bekapcsolódott" a history), aztán anélkül, hogy konkrétan tudnád, hogy mi, miért, is hogyan történt/történik, ugyanilyen fogalommentesnek látszó módon sírsz róla, hogy mekkora pofont adtak a privacy-nak. (ami persze igaz.)

(off: a fekete alapra írt kék betűkért meg jelentkezhetnél valahol két irdatlan nagy pofonért, jár. nem írunk sötét alapra világosabb betűkkel.)

@algi:

bármikor, bármelyik magánvállalat együtt fog működni bármilyen kormánnyal, ha az diktálják a gazdasági, politikai érdekei. (a yahoo is egy magánvállalat, aztán shi tao még is kapott 10 év börtönt kínában, mert kiadták az adatait.) ezért nem mindegy, melyik vállalatnak mennyi, és milyen adat van a kezében, és ezért nem mindegy, mekkora és milyen az ipar és az állam feletti a civil kontroll.

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 12:40:28

@Peppone Botazzi:
Én nem értek hozzá, csak belebeszélek, bocs :)

Alter szolgáltatónak én tudnék párat pl:
www.lavabit.com

viszont gmail full extrás limuzinhoz szokottak, a rettenetesen fapados felületet nem feltétlen díjazzák, minimális funkciók :D (Meg célszerű ékezet nélkül levelezni, mert előfordulhat a címzett ő és ű betűk helyén fura kriksz-kraokkat lát).

A lavabit alap esetből https csak a belépésnél, de ahogy az oldalra lépsz, rögtön oda biggysztheted az s-t is mögé, https-ként, SSL-ként is működik folyamatosan.

Másrészt ha ők nem is "nagy testvér", akinek küldesz, az elővarázsolhatja levél fejlécben minden címzettnél, mi a küldő IP (abból vagy visszafejtik, vagy sem-ld. fentebb mit írtam).

A www.gmx.com oldal alap esetben SSL csak belépésnél, de ahogy az oldalra lépsz, még mielőtt a fiókba lépnél, máris rögtön mögé biggyesztheted s-t, és úgy marad.

A hushmail is szóba jöhetne, itt linket kap a másik, ha jól válaszol a kérdésre, azaz, csak ha ismeri a kulcsot, tudja megnyitni a levelet, (de itt az ingyen tárhely nagyon kevés).

A fentiek csak angolul valamennyire tudóknak.

Peppone Botazzi 2010.05.24. 12:49:54

@borzaskata: Köszi. Megnézem. A gond tényleg ott van, hogy szeretem a google szolgáltatásait csak irritál hogy eltárolnak rólam mindent. És biztos nem nézegetik naponta de elég ha majd egyszer esetleg olyan helyzetbe kerülök hogy kidob rólam egy olyan profilt az adatbázis amit az adataim alapján állítottak össze és mondjuk léc alatt leszek vele.

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 12:52:48

@dark future:

"A titkosított kommunikációs csatornának mi köze ahhoz, hogy a szerverek mit naplóznak és mit nem?"

Alap esetben semmi...

Én mégis sok olyan emberrel találkoztam, akik azt hiszik, ha SSL kapcsolattal leveleznek, akkor senki nem tudja meg soha, -még a saját szolgáltatója sem, hogy ki is ő :)
Szerintem összemosódik több ember fejében, hogy SSL nem azt jelenti, hogy a másik fél a levél fejlécben nem fogja tudni megkeresni normál esetben mi a küldő IP-je.

Többeknél nem különül el, hogy SSL a biztonságos levelezésért van, biztonságos kapcsolatért, ne hallgassák le, ellenben nem azért, hogy ő onnantól kezdve bárkit zaklathatna is levélben, úgysem lehetne kideríteni.

Többen azt hiszik, hogy a dinamikus IP cím azt jelenti, hogy a saját szolgáltatójuk sem tudja már egy hónap múlva sem, hogy mikor volt az övé.

Én mezei felhasználó vagyok, sok mindnehez nem értek, sokszor vannak süsüségeim. De azt tapasztaltam eddig magam körül, mindig akad ismerős, aki még nálam is süsübb :)

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 13:01:09

@Peppone Botazzi:
én a magam részéről megnéztem mindegyiket korábban, de többnyire ketttőt szeretek használni, gmailt és gmx-et is. Gmailt a szolgáltatások széleskörűsége miatt, gmx-et meg másért :) Gmailt levlista miatt is szeretem, ott jól jön, ha összecsoportosítja a leveleket.

Egy paranoiás ismerősöm meg gmail fiókot használ, de nem bízik abban, hogy ha nincs beállítva a keresési előzménye, nem rögzítik, abban sem, ha nincs belépve fiókjába és úgy keres google-ban külön, hogy akkor nem kötik össze mail címmel (ez már nagyon paranoid).
Ő pl. böngészőjében keresőnek a a Bing-et állította be és Gmail fiókot használ, de ha nagy ritkán a hotmail fiókját megnézi, akkor külön fülön meg a Google-ben keres.

Én meg jót szórakozok rajta, mikor ezekről mesél :)

Peppone Botazzi 2010.05.24. 13:19:05

@borzaskata: Én is binget állítottam be a gmail mellé. Lehet hogy ismerjük egymást :D:D:D

numlockholmes 2010.05.24. 13:29:39

@no mail, no problem: "fogalom nélkül teszel valamit ("bekapcsolódott" a history), aztán anélkül, hogy konkrétan tudnád, hogy mi, miért, is hogyan történt/történik, ugyanilyen fogalommentesnek látszó módon sírsz róla, hogy mekkora pofont adtak a privacy-nak. (ami persze igaz.)"

Az egyetlen hely ahol ki/be lehet kapcsolgatni a history-t (a belinkelt dashboard-on kívül) a Google fiók létrehozásánál van. (Pl regelünk a Gmail-be, és itt van egy olyan rész, hogy Internetes előzmények engedélyezése. kul.hu/n8ja). Na ez 5 évvel ezelőtt NEM volt ott. Itt van letojva a privacy kérdés.

@dark future: "A titkosított kommunikációs csatornának mi köze ahhoz, hogy a szerverek mit naplóznak és mit nem?"

Semmi. Míg a kliensoldalon Te vagy midennek az ura (törlöd az előzményeket stb), a kommunikációs csatornát titkosítod, addig a szerveroldalon semmibe nem szólhatsz bele. Az oké, hogy pl a keresési kulcsszavaim alapján kapom a hirdetéseket. DE minek ezt X évre visszamenőleg letárolni, percre pontosan. 2005 nem most volt én viszont most kapom a hirdetéseket. Minek a megnézett képek címeit eltárolni? És a megtekintett térképekét? Így kb 50%-os pontossággal meg lehet mondani mikor hol voltam. Szerintem ez nem helyes.

@ebedli:
A kitakart webhelyekről jobb, ha nem tudsz :D

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 13:33:49

@Peppone Botazzi: Ajajj, a végén még jól megtudod, hogy mennyire paranoidnak véltelek eddig is :D:D:D
Bocs :)

ui: ezek szerint már nem is egyedi eset, hanem egyre több ember próbál "keresztbe" böngészni és levelezni.

2010.05.24. 13:45:11

Én megnéztem a historyt és üres. Valamit biztosan jól csinálok.
Másrészt... ezt elvileg csak én és a Google tudom megnézni nem? Nem értem, hogy nézi meg X Y az én keresési előzményem? Az, hogy a Google-nél logolva van egyrészt érthető, mint ahogy pl. a szolgáltatód is logol csomó mindent, amit csak tud, hogy mit csinálsz neten mert työrvény által előírt kötelezettsége és rendőrség számára szó nélkül uda kell tudják adni... (nem akarok jogvitát nyitni, nem tudom ha kell pl. bírósági végzés de nem az a lényeg... logolják és minimum 1 évig megtartják...).
Legalább a szolgáltatóm (és az összes többi a google-ig) nem fog rendelkezni a keresési stringjeimmel :)

numlockholmes 2010.05.24. 14:02:08

@orly: Az internetszolgáltatónak megvan az oka, hogy eltároljon ezt-azt. Te is írtad: törvény által előírt kötelezettsége. A Google-nek viszont semmi oka letárolni a térképeimet. Ha nincs, hát ne tegye!

Serio (törölt) 2010.05.24. 14:05:22

Na azért... itt erősen félrecsúszásban vannak csomóan.

1. A history kikapcsolható, illetve nekem alapból ki van kapcsolva, pedig sosem hallottam róla.

2. A Google persze hogy loggol, a kérdés az, hogy mennyire egyszerű összequeryzni az adatbázisokból, hogy a "japanese vomit pedo porn" és "Kovács P. Károly, 1011 Budapest, Dísz tér 2." az összetartozik.
Mivel Amerikában is elég szigorú törvények szabályozzák az ilyesmit, biztonságos tippnek tartom, hogy ha a history nincs bekapcsolva, akkor minimum nehéz a fenti fogalmi kapcsolatot kiókumlálni, de az sem kizárt hogy lehetetlen.

Óvatosnak kell lenni, de a paranoid skizofrénia az egy betegség, nem pedig követendő életfilozófia.

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 14:28:22

@Serio:

"A Google-t meg kell állítani" - jelentette ki tavaly év végén Hermann Maurer professzor, a Grazi Egyetem informatikai tanszékének vezetője. "A Google nyílt célja, hogy mindent tudjon, ami a világon megtudható. Nem lehet eltűrni, hogy egy magáncégnek ekkora hatalma legyen: kénye-kedve szerint zsarolhatja, irányíthatja és uralhatja a világot."

Maurer és kutatótársai azt állítják, hogy a Google valóságunk első számú interfészévé vált, ugyanakkor nagy mértékben behatol az emberek magánszférájába, és olyan sok információt tárol, hogy a világ legnagyobb detektívügynöksége válhatna belőle.

"Még ha a Google most nem is használja ki ezt a potenciált, elképzelhető, hogy később a részvényesek nyomására rákényszerül" - írja Maurer tanulmányában.

index.hu/tech/net/gov2008/

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 14:36:56

@Gépember:

szerinted a yahoo nem tárol? :)

Avagy a hotmail? :D Divat mostanság a google-t szidni, de azért mások se kutyák :)

"9. Adatvédelem.

A Szolgáltatás üzemeltetése és nyújtása érdekében bizonyos adatokat gyűjtünk Öntől. Az adatok felhasználása és védelme a Microsoft online adatvédelmi nyilatkozatában (go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=74170) ismertetett módon történik. Különösen fontos, hogy hozzáférhetünk az Ön adataihoz, vagy kiadhatjuk azokat, beleértve az Ön által folytatott kommunikáció tartalmát is, abból a célból, hogy (a.) megfeleljünk a törvényi előírásoknak, vagy válaszoljunk a jogos kérésekre és jogi megkeresésekre; (b.) megvédjük a Microsoft vagy ügyfelei jogait és tulajdonát, beleértve ebbe a Szolgáltatás Ön általi használatát szabályozó szerződések és szabályzatok betartatását, vagy (c.) ha legjobb belátásunk szerint úgy ítéljük meg, hogy az ilyen hozzáférés vagy adatkiadás szükséges a Microsoft alkalmazottai, ügyfelei vagy a nyilvánosság személyes biztonságának megvédéséhez."

...
A Szolgáltatás nyújtása érdekében adatokat gyűjthetünk a Szolgáltatás teljesítményére, az Ön számítógépére és a Szolgáltatás Ön általi használatára vonatkozóan. Ezen adatokat automatikusan letölthetjük az Ön számítógépéről. Ezek az adatok nem alkalmasak az Ön személyes azonosítására. Részletesen olvashat ezen adatgyűjtésről a go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=74170 címen elérhető Adatvédelmi nyilatkozatunkban.

"A Szolgáltatás keretében gyűjtött személyes adatok tárolása és feldolgozása történhet az Amerikai Egyesült Államokban vagy bármelyik másik országban, ahol a Microsoft vállalat vagy leányvállalatai, képviseletei vagy megbízottai létesítményekkel rendelkeznek. Ön a Szolgáltatás használatával hozzájárul az adatok országán kívülre való ilyen jellegű továbbításához. A Microsoft aláveti magát az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által hatályba léptetett Safe Harbor egyezménynek, amely az Európai Unióból származó adatok gyűjtésére, felhasználására és megőrzésére vonatkozik."

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 14:48:23

Az előbbit a feltételeknél találtam, ezt meg az adatvédelemből ragadtam ki Microsoftéknál.

"A rendszer adatokat gyűjthet a felhasználó által igénybevett Microsoft-webhelyekről és -szolgáltatásokról. Például a weboldalon elhelyezett elemző eszközökkel információkat szerezhet a felhasználó böngészőjéről (milyen oldalról érkezett, milyen keresőmotor(oka)t és kulcsszót használt a webhely eléréséhez, milyen oldalakat tekintett meg a webhelyen belül, milyen beépülő modulok találhatók a böngészőjén, valamint a böngésző szélességét és magasságát is rögzítheti). Cookie-k és webes jelzők (a magyarázatot lásd alább) segítségével is történhet adatgyűjtés a megtekintett oldalakról, a kattintott hivatkozásokról és egyéb, a vállalat webhelyein és szolgáltatásain belül végrehajtott műveletekről. Ezen felül a vállalat begyűjti azokat a szokványos adatokat is, amelyeket a böngésző minden felkeresett webhelynek elküld, például az IP-címet, a böngésző típusát és nyelvét, a hozzáférési időket és a hivatkozott webhelycímeket. A hirdetések megjelenítése (lásd az alábbi, Hirdetések megjelenítése c. részt) és az elemző eszközök használata a nem a Microsoft tulajdonát képező webhelyeken és szolgáltatások keretében is előfordulhat; továbbá az adatgyűjtés kiterjedhet a külső fél által üzemeltetett webhelyek megtekintésére is.

Az MSN a hírlevelekben és a promóciós célú e-mail üzenetekben is elhelyezhet webes jelzőket (leírása alább olvasható), testreszabott hivatkozásokat vagy más hasonló technológiát annak vizsgálatára, hogy az e-mail üzenetet megnyitották-e, illetve mely hivatkozásokra kattintottak rá. Ezek célja a koncentráltabb e-mail alapú kommunikáció vagy egyéb tájékoztatás.

Az egyik Microsoft-szolgáltatás által összegyűjtött adatokat az üzemeltetők egyesíthetik a Microsoft más szolgáltatásain keresztül gyűjtött adatokkal a Microsoft és a felhasználó közt folytatott kommunikáció egységesebb és személyre szabottabb működése érdekében. Az általunk gyűjtött adatokat más vállalatoktól szerzett információkkal is kiegészíthetjük. Igénybe vehetjük például olyan vállalatok szolgáltatásait, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a felhasználó IP-címe alapján megközelítőleg meghatározzuk a tartózkodási helyét, és a földrajzi helynek megfelelően egyedi szolgáltatásokat nyújtsunk."

Bocs, a Microsoftos idézgetésekért, csak szerintem kevesen vannak, akik mielőtt beregisztrálnak egy ingyenes szolgáltatásra el is olvassák ezeket.

Akinek a google adatgyűjtésével van baja, az ugyanígy ne használjon Microsoft, Yahoo...stb. szolgáltatásokat sem :D

Serio (törölt) 2010.05.24. 14:50:48

@Gépember: Stephen Hawking szerint pedig valós veszélyt jelentenek az emberiségre a csillagok közé küldött üzenetek, mert hódító ill. fosztogató szándékú idegen fajokat csalhatnak a nyakunkra.

www.timesonline.co.uk/tol/news/science/space/article7107207.ece

Szóval attól még hogy híres, akár zseniális ember mondja, még lehet hülyeség.

kombany12 2010.05.24. 14:57:47

@borzaskata:

nem jól közelíted meg a problémát a ha nem akarom hogy a yahoo rögzitsen vagy a hotmail akkor nem használom őket... a google-el ezt nem tehetem meg fentebb leirtam hogy nem kell semilyen szolgáltatást használnod hogy a google adatokat rögzitsen rólad...

de hogy megértsd ha pl ez az oldal analytics webstatisztikát használ pontosan tudni lehet hogy én kis pista mikor néztem meg ezt az oldalt... ha egy másik oldal google hirdetéseket jelenit meg szintugy beazonosit engem hogy mikor néztem azt az oldalt honnan érkeztem oda stb..

a google azért veszélyes mert agresszivan terjeszkedik és tisztán látható hogy az a céljuk hogy minden egyes emberhez eljusson legalább egy szolgáltatásuk ... ha nem használja őket akkor közvetve..

de a lényeg hogy nincs választásod mert a google agresszivan terjeszkedik és szinte mindenütt ott van a neten

- Rendi - 2010.05.24. 15:07:59

@baυxit: "A Google-nek viszont semmi oka letárolni a térképeimet. Ha nincs, hát ne tegye!"

Ezt viszont nem te döntöd el, hanem a Google. Ha nem tetszik, nem használod.

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 15:08:29

@borzaskata:

Mindenki tárol, ez tény.

"Rejtélyes berendezéseket telepített a Nemzetbiztonság a szolgáltatóknál. Öltönyös urak érkeztek, és kértek egy transzparens portot a BIX, illetve a nemzetközi vonal felé. Ezekre olyan számítógépeket csatlakoztattak, amikhez mi hozzá sem nyúlhatunk""

index.hu/tech/jog/orwell1/

8, azaz NYOLC évvel ezelőtti cikk...

Azóta...

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 15:18:35

@kombany12:
"nem jól közelíted meg a problémát a ha nem akarom hogy a yahoo rögzitsen vagy a hotmail akkor nem használom őket... a google-el ezt nem tehetem meg"

szerintem ha nem akarom, ha nem akarom, hogy a google rögzítsem, akkor nem használom :)

Írtad korábban:
"nagy valószinüség az hogy ha azt választod hogy ne tároljon cuccokat akkor csak neked nem fogja mutatni.. sőt maradjunk annyiban hogy ez inkább biztos. a gugli meg ezeket az adatokat rólad eladja harmadik félnek marketinges adatbázisnak és persze ő is használja... a problem lényege pont az hogy ezt nem te döntöd el hogy a google rögzitsen rólad bármit is..."

Az nem bizonyító erejű, hogy SZERINTED a google akkor is tárolja pl. a keresési előzményeket, ha te beállítottad, hogy nem. Mivel támasztod alá? A szimpátián/unszimpátián alapulva van egy véleményed, ami közel sem jelenti azt, hogy az a valóság is :)

Azt meg honnan szeded, hogy marketing célokra tovább adja a google az adatokat?

"Adatok megosztása a Google-on kívül senki mással nem történik, kivéve az Adatvédelmi irányelvekben megadott eseteket vagy pedig az Ön hozzájárulásával."

"A fiók bármikor módosítható és megszüntethető a Google Fiók beállításain keresztül. "

no mail, no problem 2010.05.24. 15:30:21

@baυxit: 2003 óta van gmail fiókom. később elkezdtem használni pár online google alkalmazást, amelyeket egyesével kellett felkapcsolnom és engedélyeznem. nem tudom hogyan, de nekem nincs egyetlen egy, a a tudomásom és explicit beleegyezésem kívűl aktívált google alalmazás a dashboard-on.

ezért vélelmezem, hogy te 1) felkapcsoltad, de elfelejtetted, ami tipikus felhasználói hozzállás és történet, vagy 2) olyan platformot használsz, amelyet a google támogat, és feltettél magadnak valami google alkalmazást, amelyiknek vagy kellett, vagy csak bekapcsolta a historyt, mert a google szerint azt te szeretni fogod, és igényed van rá, csak még nem tudod. sőt, ezt még közölte is veled, csak te azt nem olvastad el, vagy elolvastad, de nem értetted meg, és/vagy elfelejtetted, mint lényegtelen jogi baromságot, ami szintén tipikus felhasználói hozzáállás és történet.

mondom ezt úgy, hogy nem vagyok google fan, és nagyon nem értek egyet a google privacy-ról alkotott elképzeléseinek.

kombany12 2010.05.24. 15:30:32

@borzaskata:

én onnan veszem biztosra hogy tapasztalom:)

az a baj hogy le vagy ragadva a google fióknál.. mondjuk nincs google fiókom egyáltalán.. viszont internetezek megnézek oldalakat amik ugye mondjuk hirdetéseket jelenitenek meg ...

nézzük hogy azonosít engem a google és hoyg rögzit rólam adatokat (persze az adott szájt amit megnézek jogilag rendben van mivel benne vana term of use-ban vagy a privacy-ban hogy ha az ő oldukat nézem akkor bla bla)...

// This function is adding a "fingerprint" of browser capabilities
// to the google_ad_url, collecting all kinds of things about your
// browser setup and usage.
//
function appendBrowserCapabilities(b,a) {
var scr = b.screen,
e = navigator.javaEnabled(),
c =- a.getTimezoneOffset();

// If we have screen information via the window,
// add information to the window's google_ad_url.
//
if (d) {
appendToQuery("u_h", scr.height);
appendToQuery("u_w", scr.width);
appendToQuery("u_ah", scr.availHeight);
appendToQuery("u_aw", scr.availWidth);
appendToQuery("u_cd", scr.colorDepth);
}

// Add timezone delta + java status, and length of history.
//
appendToQuery("u_tz", c);
appendToQuery("u_his", history.length);
appendToQuery("u_java", e);

// Add number of plugins
//
if (navigator.plugins) {
appendToQuery("u_nplug",navigator.plugins.length);
}

// Add number of mimetypes
//
if(navigator.mimeTypes){
appendToQuery("u_nmime",navigator.mimeTypes.length);
}

a közelébe se mentem a google-nek csak egy hülye oldalt akartam megnézni.. mégis milyen adatokat gyűjt rólam az adsense-n keresztül..

a teljes kitömörített adsense kód itt:

www.blackhatvillage.com/adsense/76-extracted-adsense-code-adsense-code-review.html

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 15:32:03

@Gépember: Az általad linkeltből idézet:

"Rejtélyes berendezéseket telepített a Nemzetbiztonság a szolgáltatóknál"

Hát, a nemzetbiztonság szerintem csak végezze is a dolgát :) Azt én nem tartom hátránynak... de legalább is nem veszem úgy, hogy személy szerint bármiféle hátrányom származhatna belőle.

A nemzetbiztonság feljebb van a szolgáltatóknál-szerintem.

Továbbra sem gondolom, hogy pont Gipsz Jakab érdekelné őket, de ha véletlen mégis, hamar rájönnek szerintem, hogy nem a megfeleő embert hallgatják le és hanyagolni fogják.

kombany12 2010.05.24. 15:35:27

jah ezt hívják úgy hogy device fingerprint és megfeleő programozói tudással lehet mögé olyan algoritmust rakni amivel nagy % -ban azonosítható vagy.. hiába változik az ip-d vagy törölsz cookie-kat stb... és egy google szolgáltatást nem vettél igénybe csak bolond oldalakat nézegettél a neten..

ezek az adatok önmagában persze nem lennének veszélyesek a probléma akkor jelentkezik ha ez egy akkora céggel és netes lefedettséggel párosul mint a google esetében..

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 15:44:28

@borzaskata:

Ha nemzetbiztonsági okokból loggolnak, az OK.

(A fenti cikk csak arra volt reply, hogy MINDENKI gyűjt adatokat, nem csak a Google.)

De a Google - és a többi "magáncég" - NEM ilyen indokkal gyűjt Rólad infókat.

Gépember · http://gepembernaploja.blog.hu/ 2010.05.24. 15:49:52

@borzaskata:

+1: A nemzetbiztonságiaknak, és más szolgáltatóknak sincs ilyen impozáns listájuk:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Google_szolgáltatásainak_listája

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 16:03:58

@kombany12:

megfelelő programozói tudásom nincs. Így erre nem tudok érdemben reagálni,se pro, se kontra.

De ha nincs gmail címed és nem használsz google keresőt sem, akkor hogy a bánatban tudná a google, hogy te mit csinálsz?

"megnézek oldalakat amik ugye mondjuk hirdetéseket jelenitenek meg ..."

Naív felhasználóként, tudomásom szerint bármire klikkelek a neten, mindenütt naplózva vannak a látogatók...stb., IP címet is bizonyos ideig tárolnak.

Másrészről jó hogy nagyjából próbálnak beazonosítani mindenüütt, pl. mezei felhasználói parasztlogikával élve, ha Magyaroszgáon rámész a hotmail.com-ra, vagy a gmailre, nem finnül fog karattyolni-szerencsére. Azt tartanám furának, ha bármely cég nem tudná nagyjából beazonosítani, honnan klikkeltek oda. Azt meg kötve hiszem, hogy bárkit is az érdekelne, hogy az illető személy szerint kicsoda xy porfészek országban. De a megfelelő szolgáltatáshoz kell tudni mely régió.

A hirdetéseket írtad, hogy nézed.

A google hirdetéseknél meg köztudott, hogy a hirdetők az alapján kapnak pénzt a google-től, hányszor kattintottak rá az adott hirdetésre. (Microsoft-nak is van ilyen, Yahoo-nak is, magyar cégeknél is úgy tudom).Akkor valameddig le kell tárolni, hogy volt klikk, nem hiszem, hogy bárkit is az érdekelne, hogy téged személy szerint beazonosítsanak, de az érdeke lehet másnak, hogy az adott linkre összesen hányszor klikkeltek, és milyen régióból. azaz a statisztikai sokaságban egy mini egység lesz.Ha meg a term of use-ban is ott van, megnézed, nem tetszik, akkor miért nem hagyod el az adott oldalt.

De hát én nem értek hozzá.

Engem baromira nem érdekel az sem, hogy pl. naplózzák-e, hogy xy nyelviskola oldalára google hirdetésen keresztül jutottam-e. És ha igen, akkor mi van? Úgysem tudják személy szerint ki vagyok.

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 16:10:01

@kombany12:

De most a Microsoft hirdetések kapcsán is rákerestem, ők is gyűjtenek:

"A Microsoft és partnerei számos webhelyén és online szolgáltatása keretében megjelennek reklámok. A Microsoft Advertising Platform funkció segítségével saját, és partnereink honlapjain is meg tudjuk jeleníteni a hirdetéseket.

Az online hirdetések megjelenítésekor állandó cookie kerül a számítógépre, amely azonosítja a gépet egy következő hirdetés megjelenésekor. Mivel a vállalat számos különböző webhelyen hirdet, idővel sok adat gyűjthető össze a felhasználó (vagy a számítógépet használó más személyek) által meglátogatott webhelyekről, ahol látta az adott hirdetést és/vagy rákattintott. Ezek alapján előre jelezhetők a felhasználó feltehető jellemzői, érdeklődési köre és ízlése; cégünk pedig célzott hirdetésekkel közeledhet hozzá. Ezeket az adatokat összekapcsolhatjuk következő látogatásával, vásárlásával vagy egyéb művelettel, amit a résztvevő hirdetők webhelyein végez. Ennek alapján mérhető a hirdetések hatékonysága.

Noha a gyűjtött adatok alapján testre szabható, hogy milyen hirdetések jelenjenek meg egy adott felhasználónál, a rendszer olyan módon választja ki ezeket, amely nem alkalmas közvetlen személyes azonosításra. Kiválaszthatjuk, hogy milyen hirdetéseket jelenítünk egyes általános érdeklődési körök alapján, vagy adott szempont alapján csoportosított személyek számára (a) demográfiai adat vagy érdeklődésre utaló jel alapján, beleértve a fiók létrehozása során megadottakat (például életkor, irányítószám, nem), más vállalatoktól kapott demográfiai adat vagy érdeklődésre utaló jel alapján, továbbá az IP-címből leszűrt általános földrajzi elhelyezkedés szerint, (b) a Microsoft és hirdetőpartnerei webhelyein megtekintett oldalak és kattintott hivatkozások alapján, valamint (c) a Microsoft internetes kereső szolgáltatásai, például a Live Search keretében megadott keresőkifejezések alapján."

kombany12 2010.05.24. 16:20:39

@borzaskata:

bocs de nem tudom neked jobban elmagyarázni a google információésége veszélyes.. tudom hogy mindenki rögzit és rendben is van de mikor egy cég akkorára dagad mint a google akkor teljesen más megitélés alá kell hogy essen. a microsoft vagy a yahoo hirdetései nem fedik le a net 80%-át.. ez az óriási különbség a google és más cégek között..

Lúdtalp 2010.05.24. 16:38:06

Hiába az SSL, ha a következő kanyarban ki fogja pakolni az összes adatodat a webre.

borzaskata (törölt) 2010.05.24. 16:40:12

@kombany12: Mindegyikük a fiókoknál sok mindent tárolnak (szinte ugyanazokat az adatokat), ha másért nem, azért is hogy jogi dolgok miatt adatot szolgáltassanak. Lehet, hogy a google uralja a hirdetési piacot, de a gmil fiókok száma nem haladja meg tudtommal az 50 milliót, míg a yahoo több mint 200 millió aktív mailfiókot kezel (SSL jelenleg csak belépés idejére náluk)-ha jól tudom. Akkor most ki a nagyobb, ki a "veszélyesebb", kinek a kezében van több személyes adat? Minden csak nézőpont kérdése.

Nekem egyik sem tűnik rosszabbnak mint a másik, egymással rivalizálnak, ami remélhetőleg mindegyiküknél a szolgáltatás színvonalának emelkedését vonja maga után.

Akinek nem tetszik, ne használjon nagy, ingyenes mail fiókot, arra van más alternatíva (max. fizetős).

De sok cég a netes hirdetésekből tartja fent magát, annak tényleg sok értelme nem lenne, ha engem nyelvoktatás érdekel és a képembe nyomnának műkörömépítő tanfolyamot. Persze ha nem akarok, akkor nem kattintok rá a hirdetésre. Ha klikkelek, akkor azért, mert valahol mégis csak érdekel...

Nekem úgy tűnik, sok ember elvárja, hogy személy szerint kiszolgálják az igényeit, mindent a feneke alá tegyenek, full extrás szolgáltatásokat akar, de másik oldalon ne tudjanak róla még aztán véletlenül sem semmit, még azt sem melyik városban van. A kettő együtt nem jön össze.

Személyes adatokat meg nem szoktak gyűjteni a neten, nem is tudják, de akkor ennyi alapon telefonon sem kell felhívni egy céget, mert érdeklődök valami szolgáltatásuk iránt, hátha felírják a telefonszámom, és akkor jujj, mi lesz :)

cooldavee 2010.05.24. 19:27:06

@Wrex: "Ha már paranoiás az ember, csinálja jól :D"

LOL :-))))))

OkoskaTo:rp 2010.05.24. 21:36:37

@KG2000: A CCleaner erre speciel tök felesleges. A legtöbb böngésző magától tudja törölni a sütiket és az előzményeket. Vagy rögtön van benne privát böngészés ("pornó mód"). De ott vannak pl. a flash-es "supercookie-k", amiket a legtöbb cucc nem töröl. Vagy hogy Javából és flashből kb. egyedileg be tudnak azonosítani téged, bármiféle előzmény tárolása nélkül.

rooklin 2010.05.25. 18:06:46

Abszolút nem érdekel, hogy a Google mit tud és mit tárol rólam. Leszarom, ha csak egy hide-pipát tesznek be az adatbázisaikba, ha törölni akarom a keresési előzményeimet.

Az a lényeg, hogy a barátnőm, a családom, az ismerőseim ne láthassanak bele véletlenül se a rémséges internetes ténykedéseimbe. Nagyon is hasznos az a gomb, és megnyugtató érzés megnyomni. Ha belegondolok, hogy ÉN milyen sokféleképpen tudnék visszaélni egy ilyen loggal, még háromszor úgy megnyugszom.

süti beállítások módosítása