Tíz évvel ezelőtt, 2000. május 4-5-én járta be a világot az első komolyabb vírus, az ILOVEYOU. A program nem okozott kárt, de utat mutatott a spammereknek, a káros szoftvereknek; a számítógépes bűnözésnek.

 A Fülöp-szigeteken élő 24 éves Onel De Guzman szabadította a világra az első globálisan is sikeres vírust, melyet egyetemi szakdolgozata kapcsán készített. A vírus sikere az emberi kíváncsiságban rejlett: a tárgy mezőben az „I LOVE YOU" (szeretlek) szöveg szerepelt, és tartalmazott egy csatolmányt, „LOVE-LETTER-FOR-YOU" (szerelemes levél neked) néven. Kevesen tudtak ellenállni a kíváncsiságnak, és megnyitották a csatolmányt, ezzel aktiválták a kártevőt, mely bejutott a gépbe, és az áldozat címlistáján szereplő összes címre továbbküldte magát. A Loveletter által is alkalmazott ún. social engineering technikát (amikor is ti. a felhasználót annak becsapásán - vágyai vagy félelmei kihasználásán - keresztül próbálják meg rávenni arra, hogy biztosítson - amúgy nem szándékolt - hozzáférést az általa kezelt rendszerhez) napjainkig sikeresen alkalmazzák a legkülönbözőbb számítógépes és internetes csalásokban.

A Loveletter a sikeres indulást követően beolvasta a felhasználó címjegyzékét, és az abban talált minden egyes címre elküldte saját maga egy kópiáját, ezáltal biztosítva villámgyors terjedését a szerelemre éhes - vagy éppen csak kíváncsi és óvatlan - felhasználók között. A hirtelen megindult és exponenciális mértékben növő óriási levéláradat világszerte számos levelezőkiszolgáló összeomlását okozta, és a felhasználók postafiókjait is eltömíthette. Ráadásul a kártevő saját maga továbbküldését követően a helyi merevlemezen is szinte minden kép-, dokumentum- és médiaállományt felülírt saját kódjával - ezáltal ismét csak jelentős, sok esetben helyrehozhatatlan károkat okozva a szóban forgó állományokat létrehozó felhasználók számára.

2000-ben még viszonylag kevesen használtak vírusirtó szoftvert, és akik igen, azok is ritkábban frissítettek: átlagban havonta egyszer. Így a vírus szinte akadálytalanul terjedt a világban: két nap alatt 45 millió gépet fertőzött meg. Annak ellenére, hogy De Guzmant a hatóságok lenyomozták, sosem emeltek vádat ellene, ugyanis amikor a vírust szélnek eresztette, a Fülöp-szigeteken még nem volt olyan törvény, mely a számítógépes bűnözést szankcionálta volna.

 A LoveBug több volt egyszerű kísérletnél: elindította a ma ismert spamek és vírusok áradatát, ihletet adott a bűnözőknek: megmutatta, hogyan lehet egy egyszerű ötlettel, az emberi kíváncsiságra, vagy épp butaságra apellálva milliókhoz eljuttatni a levelet.
forrás: technet.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr531978069