A Google laboratóriumaiban már tesztelés alatt áll a keresőcég egy új fejlesztése, amely forradalmi módon változtathatja meg azt, ahogyan az emberek az információk után kutatnak az interneten. A "Google Goggles" ugyanis idejemúlttá változtatja a keresőkifejezések használatát, amik helyett egy egyszerű - például a mobiltelefonnak készített - fotó alapján teszi lehetővé az információk villámgyors keresését. 

Képzeljük el, hogy turisták vagyunk és most érkeztünk meg egy helyre, amelyről szeretnénk többet megtudni. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy lefényképezzük az [utca- vagy cég]táblát, beküldjük ezt az információt a szerverre, ami mindjárt meg is állapítja, hogy hol is állunk. Az alapötlet tehát az, hogy ha látunk valamit ami érdekel minket, csak előkapjuk a mobiltelefonunk, lefotózzuk a kérdéses tárgyat, ami elindít egy Google-keresést...

A keresés a tervek szerint utcák, épületek mellett például tárgyakra, termékekre is kiterjedhet majd, azaz a boltban járva egy adott árut lefotózva azonnal megtudhatjuk majd, hogy azt hol vásárolhatjuk meg olcsóbban, vagy éppen annak korábbi vásárlói milyen tapasztalatokról számolnak be vele kapcsolatban. 

Bár az újfajta kereső működéséhez szükséges alapszoftverek már kifejlesztésre kerültek a Google-nél is, a megoldást jelenleg egyelőre csak a cég mintegy 20.000 alkalmazottja számára hozzáférhető, akik segítenek majd kigyomlálni belőle a hibákat, és a rendszer betanítását is elvégzik a leggyakrabban felmerülő helyzetek kezelésére. A Google a Goggles csak ezt követően fogja a nagy nyilvánosság számára is prezentálni.

A szolgáltatás értelemszerűen először a cég saját, Android mobilplatformján fog megjelenni, de igazából semmi sem szól az ellen, hogy később más telefonokon és mobil eszközökön is elérhetővé váljon.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr181602660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.