2003 óta ismert a "ráguglizok" avagy angolban a "to google" kifejezés. 1998-as alapítása óta a Google naponta 200 millió keresést fogad, és vagyona akkorára növekedett, hogy alapítói méltán bekerülhetnek a világ leggazdagabb emberei listájába. De felmerül egy kérdés: Honnan származik a Google pénze?

A cég az újításairól ismert. Na persze ez a jobb oldali képen, amely az első Google felületet mutatja 98-ból nem igazán látszik - hisz immár 11 éve ugyanaz az unalmas felület fogad minket. A stratégia egyszerű: Kell néhány fizetős szolgáltatás, majd a profitot a többi ingyenes szolgáltatásba nyomni. Így nő a népszerűség - még többen használják a fizetőseket, azt a pénzt ismét visszaforgatni és így tovább... Ördögi kör. Mindig van egy kis felesleg, amit zsebre lehet vágni. Egyes felmérések szerint a Google bevételeinek 66%-a az AdWords, 31%-a pedig az AdSense hirdetési programból származott.

A két egyetemista Larry Page és Sergey Brin jókor volt jó helyen. Senki sem sejtette, hogy az őrült ötletből később a társadalmat megváltoztató termék lesz. Próbálták eladni létező keresőcégeknek a technológiát, de senkinek sem tetszett. Saját cég alapítása mellett döntöttek. A googleplex létrejöttekor csak annyi változás történt, hogy a két "őrült" fiatalember magaköré gyűjtött sok őrültet. Az irodákon is látszik a fiatalos lendület. A dolgozók felfújt gömbökön ülnek, - mondhatni rendetlenség van - és keresik az újabb ötleteket. A hatalmas vagyon ellenére az alapítók hétköznapi életet élnek: görkorival járnak dolgozni - mivel ez a kedvenc sportjuk - és a parkolóban gör-hoki meccseket rendeznek.

Persze vannak titkok is, hogy hogyan működik a rendszer, + lehet félni, hogy mit csinálnak a sok adattal. Még film is készült erről, hogy a Google összedolgozik az FBI-al és majd éjszaka feketekabátos emberek jönnek-elvisznek, mert a 'big boobs' kifejezésre kerestél. Valójában tényleg okkal lehetne félni, hiszen az indexelt tizenvalahány milliárd weblap és a keresésekkor látható 'Tárolt változat' lehetőség mely egy korábbi verziót őriz - elég jó adatbázist nyújthat a rendőri szerveknek. Sőt akár az információáramlást gátolhatják is - például Kína blokkolja a "Tienanmen Square Masscare" kifejezést amely egy 1989-es politikai vérengzésről szolgáltathat a kínai hatalomnak nem tetsző információkat. Emellett a cég magáénak tudhatja a legnagyobb tárhellyel rendelkező e-mail szolgáltatást az első online dokumentumkezelőt, fotóalbum, blog, naptár, feed olvasó, online kórlap (Google Health) társaságában, amely még a végrendeletünket is tárolni tudja. Szinte az összes információhoz hozzájuthatunk, egy egyénről, ha ezeket a szolgáltatásokat használja.

A Google a sima szöveges dokumentumokon kívül többfajta fájltípust is indexel: pdf, word, doc, xls. Ezeket persze ugyanolyan szöveges formában tárolja, ezért lehetséges a találatok melletti 'Html nézet' használata. Még: mp3, jpg, avi... Sok-sok formátum. Ezen indexeket más keresősite-ok is használják: Musicsearch vagy a Pdfgeni.com amelyek a kereséshez egyszerű filetype:mp3 (vagy az utóbbi esetében pdf) kiegészítőszöveget raknak. Nem nagy ördöngősség így szűrni. Kihasználják azt a lehetőséget, hogy az alpári felhasználó így nem tud keresni. A szemétség az, hogy valamelyik fizetős is. A legfontosabb kereső paraméterek:

  • site:http://www.oldalam.hu - a megadott oldalon keres
  • filetype:mp3 - megadott formátumra keres
  • +szó - a megadott szónak szerepelnie kell a keresett oldalban
  • -szó - a megadott szó ne legyen a keresett oldalban
  • "" - a közte lévő pontos kifejezésre keres
  • #...# - Egy intervallum (# helyére számok jönnek), pl keressük a wikin az elmúlt 10 év eseményeit: wiki 1999...2009
  • inurl: - a webcímben legyen a szó
  • allinurl: - az azután írt szavak mindegyike legyen a webcímben
  • intext: - az oldal szövegében kell lennie
  • allintext: - az összes szó legyen az oldal szövegében
  • safesearch: - felnőtt tartalmakat kizárva keres

Mi a helyzet a riválisokkal? Semmi. Miért? Mert a google még akkor is lesz, amikor azok már rég megszűntek. Vegyük példának a zoho.com-ot. Egyrészt funkcionalitásában veri a Google alkalmazásait, miközben már most azt nyújtja, amire a Microsoft a webes Office-szal készül. Mégis hol van a népszerűségi ranglistán? Sehol. Ez a blog is még a google rendszerén is megnyílt, mert amikor a blog.hu már csak emlékezetben fog létezni, ez akkor is virulni fog. Ne essék félreértés, ez nem google reklám, pusztán csak a tények.

Felmerülhet a kérdés, hogy a napi 200 millió keresés, és Google fehér háttere nem pazarol-e el sok energiát? De. Erre jött létre a Blackle.com amely a fehér háttér helyett feketén jeleníti meg a találati listát. Persze a dolog kétélű, mert csak a CRT és TFT monitoroknál spórol energiát, mert ott egy pixel megjelenítésekor nem világít az adott pont, viszont az LCD monitoroknál ahol a folyadékkristályokat úgy kell rendezni, hogy megváltozzon a képernyő polaritása (így nem ereszti át a fényt) - energia kell.

Lehet játszani is: Van az ún. 'googlewhack' (magyarul kb googletrükk) amely azt a játékot takarja, hogy olyan oldalakat kell keresni a megfelelő keresőszavak alkalmazásával, amely csak 1 találatot eredményez. Manapság ilyen alig akad. Talán megkockáztathatom azt a kijelentést, hogy nincs. Tessék próbálkozni! :)

Végezetül egy feltuningolt kereső 3d megjelenítéssel: Search-cube.com

A Google jó példa arra, hogy hogyan csináljunk a semmiből pénzt.

A bejegyzés trackback címe:

https://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr411266213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2009.08.02. 22:35:18

Jó a blog, ment rss-be :)

Én már kerestem olyanra, hogy csak 1 találat volt. Meg is lepődtem. Sajnos már nem emlékszem, mi volt az :)

numlockholmes 2009.08.03. 02:26:39

Ha leírnám azokat a szavakat, amellyel sikerült az 1 találat, akkor ezentúl 2 találat lenne... :D :D Örök titok marad.

süti beállítások módosítása