Ki ne ismerné a jó öreg Anaglyph technkát? Ha úgy mondom, hogy piros-kék szemüveges 3D megjelenítés? A mai polárszűrős elven működő 3D mozik is ugyanilyen elven alapulnak: Más képet kell látni a bal, és a jobb szemnek. Így áll össze a 3D kép. Szükségünk van speciális szemüvegre. Míg a mai mozikban található szemüvegek 100% hatékonysággal csak a megfelelő fényt engedik át és színhű fényt lát a néző, a régi piros-kék megoldás kicsit zavaró lehet, de ugyanolyan 3d élményt nyújt. Mindezt házilag megcsinálhatjuk. Fergeteges!

A háromdimenziós kép vagy videó két részből épül fel: A képeket úgy kell készíteni, mintha a bal és a jobb szem helyében lennénk. Ezután a 2 képet eggyé kell kombinálni. Ez történhet a mozivásznon kivetítve, vagy a számítógépünk és egy program segítségével. Okos emberek rájöttek, hogy ha 3D képeket akarunk készíteni, akkor a két készített kép közötti távolság mindig a tárgytávolság 1/30-a. Tehát, ha meg akarjuk csinálni a nagymamát háromdimenzióban, és ő éppenséggel 3m-re ül a karosszékben, akkor készítünk egy képet és ugyanazon a képzeletbeli vízszintes egyenesen eltolva a kameránkat 10 cm-re (300 / 30 = 10) mégegyet. Ez a két kép lesz a nyersanyagunk, melyet egybe kell "mosni". Ha számítógépre vittük a képeket és valamilyen megjelenítővel gyorsan egymás után lejátszuk őket akkor látszik, hogy a közelebbi tárgyak "mozgása" a képen sokkal nagyobb, mint a távolabbi tárgyaké. Ez a mélységlátás alapja!

Kezdődjön a képek összemosása egy egyszerű segédprogram segítségével: Anaglyph Maker. A programba megnyitjuk a bal és a jobb képet. Beállítjuk, hogy milyen szemüvegünk van (van akinek piros-zöld). Beállítjuk, hogy a kimenetben legyenek színek is (élethű) vagy pedig a csak a piros-kék színek szerepeljenek benne. Ez nem anyira szép.

>> Anaglyph Maker letöltése! (274 kb) <<

Nagyon jó szórakozás lehet macskát, gyereket, és a mindennapi életünket digitálisan és 3D-ben eltárolni az utókornak...

3D anaglyph videokészítő is létezik, amely akár egy videoból is tud készíteni 3D hatású filmet, de a program csak annyit csinál, hogy egyszerűen az egyiket eltolja a másikon, más színben. Itt a fent említett mélységérzet dolog nem érvényesül...

Van néhány igazán megszállott kocka, aki elkészítete a Quake 1 teljes 3D változatát. Könnyű dolguk volt, hiszen adott egy Abandonware (elértéktelenedett, kereskedelmi forgalomban már nem kapható szoftver) játék, nyílt forráskóddal, ami mellesleg egy izgalmas lövöldözős, kis gépigényű 3D hatásokkal teli dolog.

Itt számításokkal ugyanúgy előállítható teljes pompában a piros-kék kép. A játék nagyon élvezetes, aki már volt 3D moziban, főleg ha az iMax-os vetítőnél (a Westend és egyéb utánzatok nem sikerültek annyira jól) az tudja milyen érzés, amikor a repülő töltények elől kell a fejünket ide oda rángatni, vagy esetleg, hogy milyenek "monitorból kijönnek a dínók" filmek. Na ez ehhez hasonló, csak itt mi irányítjuk az egyént. 

A jobboldali kép a játékból van, de csak illusztráció, mert itt valamilyen oknál fogva nem működik a Printscreen. Ha letöltjük a játékot, garantáltan minőségi szórakozásban lesz részünk.

Azt ne felejtsük el, hogy a piros-kék szemüveg piros fele a bal, kék fele pedig a jobb szemünkre kerüljön.

 

>> Quake Full3D  letöltése <<

 

Update: Ha valakinek nVidia videokártyája van és letölti az NVIDIA legújabb driver-ét,  telepíti, akkor kap a vezérlőpultba egy új menüpontot: Nvidia Vezérlőpult. Ezen belül be lehet kapcsolni az ÖSSZES játékra a Sztereoszkopikus 3D megjelenítést.

Ha valakinek nem Nvidia kártyája van, akkor segédprogramra lesz szüksége: www.iz3d.com Ezt installálva az óra mellé kapunk egy kis segédprogramot, amivel be lehet kapcsolni a 3D megjelenítést. Azt írják, hogy a program nem ingyenes, és speciális szemüveg is kell, de ha megnézzük telepítés után a beállításokat, akkor az alapfunkciója tényleg nem ingyenes, viszont az Anaglyph megjelenítési mód IGEN. Ezt válasszuk ki! Így menni fog minden játék 3D-ben.

A bejegyzés trackback címe:

http://numlockholmes.blog.hu/api/trackback/id/tr942389343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

subdiaz 2011.01.29. 01:42:13

A legtöbb Anaglyph dologgal az a baj, hogy a kép fekete-fehérnek tűnik, nem látni a színeket.

Ez a Crysis:
www.youtube.com/watch?v=jtwK2enjF3k&feature=related
fogalmam sincs hogy miért, de tök jól látni a színeket, és nagyon 3D-s hatása van... klassz

numlockholmes · http://napigeek.blog.hu/ 2011.01.29. 22:17:39

Egy színes anaglyph képnél egyetlen zavaró tényező az, ha az eredeti kép is tartalmaz kék vagy piros színt. Ekkor azok az anaglyph 3d hatást keltő kék és piros színekkel keveredve fals érzetet keltenek. A crysisban elég kevés a piros és kék - szinte csak zöld van - a trópusokon vagy hol játszódik.

Egyébként a linkelt program is tud színes anaglyph képeket előállítani